Roham a maroktelefonokért Kubában -  2008-09-23, 12:58

Az átlagfizetés több mint tízszereséért.


Tömegek állnak sorban Kubában az egyetlen telefontársaság üzletei előtt, hogy mobilhoz jussanak




A kommunista vezetésű karibi országban a technológia megjelenése óta csak a külföldiek és kormánytisztviselők használhattak mobiltelefont. Az új elnök, Raúl Castro március végén úgy döntött, hogy ezentúl bárkinek lehet saját mobilja. Az ETESCA, az állami telefonmonopólium és a Telecom Italia közös vállalata Cubacel néven hétfőn indította a szolgáltatást, amelyet kizárólag előfizetéses, kártyás szerződéssel lehet igénybe venni, és amerikai dollárral kell fizetni érte.



Állítólag csak hatféle készülék van



A szaküzletek előtt második napja hosszú tömött sorok kígyóznak. Hat készüléktípus kapható. A legolcsóbb 65 dollárba (10 ezer forint) kerül, telefonálni és sms-ezni lehet vele, a legdrágább 290 dollár, azon még kamera is van, viszont kétszer annyiba kerül, mint alig 50 kilométerrel odébb, az Egyesült Államokban. A szerződéskötéshez és a számaktiváláshoz személyi okmány szükséges és még 120 dollár, a legolcsóbb feltöltőkártya pedig 11 dollár. Legkevesebb 196 dollárért lehet tehát mobiltelefonhoz jutni Kubában, ahol a havi átlagfizetés 17 dollárnak megfelelő 400 pezó, és valutát csak a módosabbak, az idegenforgalomban dolgozók és azok tudnak szerezni, akiknek külföldön élnek rokonaik.



Sokan éppen azért akarnak mobiltelefont, hogy tudják tartani a kapcsolatot a disszidált családtagokkal. Az Egyesült Államokat - ahová a legtöbb kubai emigrál - percenként 2,70 dollárért lehet hívni, és ugyanennyibe kerül az onnan érkező hívások fogadása is. Az európai hívások percdíja 5,85 dollár, a helyi beszélgetésekért 30 centet kell fizetni percenként. A feketepiacon egyébként eddig is lehetett szerezni mobilt, de aktiválni csak egy külföldi segítségével lehetett, ha sikerült rávenni, hogy adja a nevét az előfizetői szerződéshez.



Fejlesztik a hálózatot



Az egyetlen kubai telefontársaságban 27 százalékos részesedéssel bíró olasz Telecom Italia keddi közleménye szerint a mobilüzletágból származó bevételt a vezetékes hálózat fejlesztésére fordítják. A latin-amerikai térségben a kubai a hatodik legalacsonyabb sűrűségű hálózat. Fidel Castrót februárban váltotta az elnöki tisztségben öccse, Raúl Castro, aki a mobiltelefonok mellett a számítógépek, a dvd- és videolejátszók és még néhány elektronikai berendezés forgalmazásának tilalmát is feloldotta. Azt is engedélyezte, hogy kubaiak is használhassák a korábban külföldiek részére fenntartott strandokat és megszállhassanak a turistáknak fenntartott hotelekben. Ezekért a termékekért és szolgáltatásokért is dollárral kell fizetni.



 

 

Magyar Román