Samsung S5230 -  2009-05-19, 13:00

új érintőképernyős mobil a Samsungtól


Mint minden, ez is az iPhone-nal kezdődött. Az Apple termékének hatalmas sikerét látva a Samsung úgy döntött, hogy ki kell adnia saját érintésérzékeny kezelőfelületét, amit az F480-nal nagyon hamar meg is tett. A megoldás TouchWiz névre hallgatott, kicsit döcögött, valahogy más volt, mint az iPhone UI-ja, de alapvetően jól használható és szerethető volt. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a koreai gyártó Windows Mobile-t és érintésérzékeny Symbian S60-at is használt már, a TouchWiz azonban megmarad, de természetesen nem a kezdeti stádiumban.

Most pedig itt a legújabb TouchWiz-es készülék, az S5230, mely egyértelműen az LG KP500 Cookie által meghatározott "olcsó érintést az embereknek" irányvonalat képviseli, aminek megfelelően szintén kapott egy viccesen hangzó becenevet (Tocco Lite). Egy árban mozog egy Nokia 6303-mal, a PDA-telefonok túlnyomó részénél kisebb, mégis egy relatíve nagy érintőkijelzőt találhatunk rajta - ez az újdonság lényege, egy mondatban összefoglalva. Persze azért meglepetéseket is tartogat.

A készüléket a Samsung Magyarország biztosította, köszönjük! Apró, fehér színű dobozban érkezett, mely mindössze egy hálózati töltőt és egy minimalista kinézetű, fekete színű sztereó headsetet rejtett az elmaradhatatlan kezelési útmutató mellett.



Forrás és folytatás: http://mobilarena.hu/teszt/samsung_s5230_tudja_hogy_mit_akarsz/kulso.html
 

 

Magyar Román