Nokia 5330 -  2010-06-09, 13:26

TV?


Most érkezett Nokia 5330 Mobile TV Edition. Ezt mondta az XXL GSM a telefonba, én pedig kérdőjelet formáltam magamból, hogy ez mi. Aztán gyorsan kiderült, hogy a „sima“ 5330 sem járt még nálunk, ami egyébként XpressMusic készülék, úgyhogy elkértem egy tesztre. A mobiltévézés mondjuk kevésbé izgatott fel, de ez mégiscsak egy 50 ezres zenei készülék alapvetően, mindenképpen meg kell szemléljem.

A Nokia évek óta tolja ezt az XpressMusic brandet, igazából senkit nem hallottam még úgy nyilatkozni, hogy jó ez a hangfal, öcsém, de ha meghallgatsz egy XpressMusic telefont, akkor összecsinálod magad, mert az a tutiság. Jelen állás szerint ugyanis ez a márkanév körülbelül annyit jelent a finneknél, hogy a telefonra valahová tesznek dedikált zenei gombokat és jónapot. Korábban meglöttyintették a piros, illetve a kék festékesbödönt is, mára már ezen sem rugóznak, adnak hozzá fülest, ráteszik a feliratot, kész, passz, slussz, itt az új XpressMusic.

No, de ez nem sima cucc, ez Mobile TV Edition. Ami egyrészt azt jelenti, hogy az XpressMusic felirat nem is fért rá a dobozra, másfelől pedig rögtön felvet egy csomó kérdést. Telefonon tévézni ugyanis jelenleg háromféle módon lehet. Létezik az úgynevezett kínai módszer, ami egy jókora teleszkópos antennával történő analóg földi sugárzás befogását jelenti, van a streaming 3G-HSPA alapokon (ez nem futott be nagy karriert), illetve pár éve létezik a DVB-H és DVB-T szabvány, hozzánk előbbi próbált begyűrűzni, kevés sikerrel.

Tesztalanyunk az utóbbi vonalon mozog, DVB-H és DVB-T adások vételére is alkalmas, hosszú idő után ez az első Nokia, amiben megint van ilyen vevő, csak itthon ez eléggé felesleges cucc. Budapesten elvileg fogható néhány csatorna külön előfizetési díj nélkül, de annak ellenére, hogy az AH oldala szerint a lefedettségi területen belül lakom, nálam nem volt semmi eredmény. És máshol sem, pedig Budán is nyomkodtam. Aztán kiderült a bibi oka: itthon MPEG4-ben nyomják az adást, a telefon viszont MPEG2-t kezel, ergo hazánkban ez a funkció nem kihasználható.

Forrás és folytatás: http://mobilarena.hu/teszt/nokia_5330_zeneteve/kulso.html
 

 

Magyar Román