Nokia -  2009-10-20, 13:46

Kevés az érintőképernyős


Minden kétséget kizáróan a Nokia a piac legnagyobb telefongyártója, ugyanakkor az elmúlt évben a rendkívül gyenge érintőkijelzős termékpaletta miatt egyre nagyobb teret engedett át a dél-koreai riválisoknak, melyek szinte valamennyi árszegmensben jelen vannak widget alapú ajánlataikkal, miközben a finn cég összesen három készülékkel, az 5800 és 5530 XpressMusic, illetve az Nseries N97 okostelefonokkal képviselteti magát a boltok polcain. Olli-Pekka Kallasvuo elnök-vezérigazgató szerint ugyanakkor a gyenge teljesítmény oka nem a termékpaletta szűkös összetételében, hanem bizonyos gyártáshoz szükséges komponensek hiányában keresendő.

Akár hogy is, a a finn óriás a júliustól szeptemberig tartó negyedévben összesen 108,5 millió telefont értékesített, mely az előző negyedévhez képest ugyan 5 százalékos bővülést jelent, ám az előző év azonos periódusához képest a visszaesés így is 8 százalékos. A készülékek átlagos eladási ára az előző negyedévhez képes nem változott, vagyis maradt 62 euró, mely a növekvő kereslettel együtt enyhe bevétel és nyereség növekedést is jelentett, ám a részleg 785 millió eurós nettó nyeresége az előző évhez képest így is 50,2 százalékos visszaesést jelent, melyet ráadásul fel is emésztett a Navteq és a Nokia Siemens Networks (hálózati részleg) 68, illetve 1.107 millió eurós üzemi vesztesége és akvizíciós költsége. A teljes Nokia csoport mérlege hosszú idők óta először a negatív tartományba csapott át, 426 millió eurós veszteséget jelentve.

A Nokia az év utolsó negyedévével kapcsolatban sem túl derűlátó. A hálózati részleg várhatóan tovább fog gyengülni, miközben a telefonos részleg célja az előző negyedévekkel azonos 38 százalékos piaci részesedés megőrzése lesz, melyhez némileg növelni kell majd az eladásokat is, hiszen a mobilpiac korábbi 10 százalékos visszaesése helyett csupán 7 százalékos kereslet csökkenéssel kell számolni, ezzel együtt a mobiltelefonok piaca indén várhatóan 1,12 milliárdosra mérséklődhet. A negyedik negyedév során bevezetésre kerülő Meamo Linux alapú N900, illetve a Symbian Series 60 Touch alapokon nyugvó Nseries N97 Mini, Xseries X6 és a mindössze 149 eurós Nokia 5230 várhatóan tovább fogja erősíteni a gyártó jelenlétét az érintőkijelzős készülékek piacán, ugyanakkor az LG és Samsung által diktált, hatalmas felvevőpiacot kiszolgáló nettó 100 eurós ajánlatok frontján csak olcsón előállítható, ugyanakkor megfelelő profitot realizáló zárt operációs rendszerű ajánlatokkal lehetne versenyezni, miközben a prémium készülékek frontján a kizárólag vízszintes működést kínáló, túlságosan is nehéz, ráadásul kategóriájában kissé alulméretezett, rezisztív kijelzővel szerelt Nseries N900 szintén nem lesz elegendő a sikerhez.

Forrás: Mobilarena
 

 

Magyar Román